Voltál már Erdélyben? Ez egy olyan hely. ahol ott hagyod a
szíved egy darabját és mindig visszavágysz. Nagy fiamnak és férjemnek sikerült
eljutnia idén márciusban erre a varázslatos helyre. Az úticél a parajdi sóbánya
volt. Bővebben itt írok róla.
Amit tudni kell: 12 éves fiam a kiskamaszok ’kihaénnem’,
’majdéntudom’ - és még sorolhatnám az ego csíráinak megannyi megnyilvánulását –
szirmait bontogatja. Az életet nem éppen az érzelgős, magával ragadó oldaláról
nézi, sokkal inkább az érdek és a racionalitás vezérli. Ez az egy hét azonban,
amit kinn töltött, nagyon sokat változtatott rajta.
Kérdeztem is tőle: "Mi az, amitől ennyire visszavágysz?"
Erre azt felelte: "Anya, Te nem tudod elképzelni, mit éreztem
ott! Egyszerűen olyan könnyű (értsd: légies) volt minden. Senki nem sietett
sehova, senki nem aggodalmaskodott vagy stresszelt, mindig mindenki kedves
volt, nyugodt és barátságos. Minden nap megkérdezték a szálláson, mit szeretnék
enni és azt főzték az egész családnak. Úgy bántak velünk, mintha már száz éve
ismernénk egymást. Boldog voltam, Anya! Érted?"
"Értem, kisfiam!" – mondtam neki, bár ő még nem is tudta, hogy
ennél sokkal, de sokkal több is történt a kis lelkében. Azt az alapvető érzést,
amit itthon még szabadon enged, de a kapun kívül már elfojtja, valósággal
megtöbbszörözte. Megtanulta igazán kinyitni a szívét (szeretet-csakráját), amit
aztán már nem is akart bezárni. Sajnos azonban a csiki-csuki a kapun innen és
túl hamar visszatért – szimplán egészséges önvédelemből.
Vajon, ha jobban odafigyelnénk egymásra, többet mosolyognánk
és nevetnénk, akkor lehet, hogy kevesebb energiát kellene fordítanunk a pozitív
érzelmeink védelmezésére?
Tavasszal újra megyünk. Akkori élményeinket is megírom majd. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése